Gyakori kérdések...
Itt a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat találhatod meg, amik azokban a lányokban és nőkben fogalmazódott meg, akiket váratlanul ért a babavárás híre.
A barátom azt akarja, vetessem el a babát!
Ha egy férfi egy nőt abortuszra kényszerít, az nem szereti igazán.
Egy abortusz sosem menti meg a kapcsolatot. Épp az ellenkezője történik: az a férfi, akinek védeni kéne a szeretteit: a nőt, akit szeret és a gyermekét, arra kéri a nőt, hogy vetesse el a saját, ártatlan kisbabáját.
Állj ki a kisbabád élete mellett, és ha a barátod látja, mennyire komolyan gondolod ezt, egy idő múlva ő is támogatni fog.
Az abortusz megsebzi az anyát, de nemcsak őt, hanem minden olyan embert, aki valamilyen módon kapcsolódik a babához: az apát, nagyszülőket, testvéreket, sőt, még az abortuszt végzőket is!
Számos gyermekét abortusz által elvesztett férfit poszt-abortusz szindróma tünetekkel diagnosztizálnak.
(Ex)barátnőm terhes lett, mit csináljak?
Kedves Apuka!
– Azt, ami most van, „visszacsinálni” nem lehet. Ha az abortusz mellett döntötök, te már akkor sem maradsz az, aki előtte voltál.
Ha nem akarsz róla tudomást venni, vagy ha abortuszt javasolsz a lánynak, azzal nem tudod meg nem történtté tenni a dolgot.
Még ha Te “vigyáztál” is, és úgy érzed, a lány becsapott vagy ő mulasztott el védekezni: a baba a kettőtök szerelmeskedéséből, kettőtök testéből lett. Ezért ketten kelletek a megoldáshoz is.
Vajon anyukám méhében már ember voltam?
A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Hallottam egy riportot a rádióban néhány gyermekről, akik egy abortált magzatokkal teli kukát találtak. Amikor a sokk és ijedtség hatására a szüleikhez szaladtak, azt mesélték, hogy halott gyermekekre bukkantak. Megmutatkozott az, ami magától értetődik. Ahhoz, hogy valaki a nyilvánvalót ne úgy gondolja, ahhoz meg kell tanítani arra, hogy másként gondolkodjék. Ezek a gyermekek kellően fiatalok voltak még ahhoz, hogy megértsék, mit láttak.1
A várandós nők tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Mikor hallottak olyat, hogy egy várandós nő azt mondja: „a szövetdarab mozgolódik” vagy „a fogamzás eredménye megrúgott”, esetleg „a magzatom ficánkol”? Mindig úgy fogalmaznak: „a gyermekem rugdalózik”. Sok áldott állapotban lévő nő visel lefelé, a születendő gyermekük felé mutató nyilakat ábrázoló felsőt. Mind azt írja felette: kisbaba. Láttak valaha olyat, hogy azt írná: szövetcsomó, megtermékenyített petesejt vagy magzat?
A feleségemmel egy abortuszklinika előtt álltunk egy felhős napon. Egymás után három nő jött ki napszemüvegben az ajtón. Mindhármuknak könnyes volt a szeme. A feleségem így fogalmazott:
Nem szomorkodik ennyire az ember szövetdarab-eltávolítás után. Akkor érzel bánatot, amikor elveszíted a gyermeked.
Az orvosok tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Kérdezzenek meg egy jó orvost, el fogja árulni: amikor egy várandós nőt kezel, két páciense van, nem egy. Körültekintően jár el, és nem csak az anyával, hanem egy kis pácienssel is foglalkozik, aki kevésbé látható, de ellenőrzi a mozgását, helyzetét, szívverését.
Egy sebészeti beavatkozás után, amely a meg nem született gyermek megmentését célozta, a sebész kinyilvánította, hogy az ilyen beavatkozások „kétségtelenül azt jelentik, hogy a magzat páciens”.2 Az Associated Press a történetet egy New England-i orvosi folyóiratban olyan ábrával tette közzé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy születendő alatt gyermekről van szó.
A döntési szabadságot hirdető feministák tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Az ismert feminista, Naomi Wolf, egy figyelemre méltó cikket tett közzé a New Republicban 1995-ben. Ebben a döntési szabadságért harcoló társainak a következőt írta:
Hasonlóképpen fennáll annak a veszélye, hogy valami fontosabbat veszítünk el, mint a szavazatokat; a saját lelkünket veszíthetjük el. Ha kitartunk amellett a retorika mellett, hogy az abortuszra úgy tekintünk, aminek sem az élethez, sem a halálhoz nincs köze, akkor a meggyőződésünket illúziók, hazugságok és elhajlások sorozatával kuszáljuk össze. És azt kockáztatjuk, hogy pont olyanná válunk, amivel a minket kritizálók vádolnak: hogy könyörtelen, önző, alkalmanként romboló férfiak és nők vagyunk, akik olcsó nézeteket hirdetünk az emberi életről.
Abban az életpárti figyelmeztetésben, mely szerint a terhességmegszakítás nagymértékben rontja az élet tiszteletét, van némi igazság: az abortusszal kapcsolatos szabadpiaci retorika, el kell ismerni, oka lehet annak a furcsa helyzetnek, amivel manapság szembenézünk, hogy a kultúránk a gyermekekre egyre kevésbé úgy tekint, mint akikre a szülők az életüket szentelik, hanem kellékekre, melyek a szülők életminőségét növelik. Napról napra úgy tűnik, a gyermekek egyre kevésbé értékesek, mert egyenesen a piac törvényeinek megfelelő értékű termékekként tekintenek rájuk.
A történetek rendszeresen hivatkoznak „értéktelen” gyermekekre, melyektől megszabadulnak, és „értékesekre”, genetikailag jókra, akiket nagy költséggel és komoly orvosi segítséggel hoznak létre meddő párok esetén. Ha nem tudjuk a terhességmegszakítást fájdalommal és tisztelettel kezelni, azt kockáztatjuk, hogy megfeledkezünk arról, hogy amint azokról a gyermekekről lesz szó, akikről úgy döntünk, hogy világra hozzuk őket, nekünk kell értük lennünk, nem azért érkeznek, hogy ők szolgáljanak minket.3
A társadalom tudja, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
A közérdekű felhívások arra kérik a várandós nőket, hogy ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt, ne szedjenek gyógyszereket, mert ezek árthatnak a születendő gyermeküknek.
Ha az alkohol károsítja a kisbabákat, mit tesz vele az abortusz? Arra szolgál, amire, de eközben a társadalom ettől függetlenül elismeri, hogy az, ami az édesanyában van, egy gyermek, és nem más. Egy intelligens ember sem vonja ezt kétségbe.
A dél-karolinai orvosi egyetemen, egy charlestoni közkórházban, ha egy vizeletvizsgálat során kokainfogyasztást mutatnak ki várandós nőknél, a hatóságok kezére kerülhet, kiskorúval szembeni drogterjesztés gyanújával letartóztatják. Illinoisban hasonlóképpen, ha egy terhes nő illegális gyógyszert fogyaszt, „tiltott szerek kiskorú részére történő terjesztésének gyanújával” büntetőjogi következmények elé nézhet. Ezek a példák nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a meg nem született gyermek önálló, joggal rendelkező személy. Mindezek ellenére, ugyanezen nők, akiket elítélnek és börtönbe zárnak Dél-Karolinában vagy Illinoisban a gyermekük veszélyeztetése miatt, teljesen szabadok abban, hogy elvetessék a gyermeküket ezekben az államokban, vagy a többiben. Napjaink Amerikájában, törvényellenes a meg nem született gyermek kárára tenni, de teljesen legális megölni őt.
Még több államban törvény van rá, hogy az abortált kisbabáktól csak „humánus” módon szabad megszabadulni. Senki nem távolítja el a manduláit vagy a veseköveit humánusan. Hasonlóképpen, Minnesota államban, törvény írja elő a kórházaknak, abortuszklinikáknak, hogy a magzatot el kell temetni vagy hamvasztani. Kiket temetünk vagy hamvasztunk el, ha nem embereket?
Egy életpárti szónokot letartóztatott a rendőrség, mert egy abortált gyermek konzervált testét tartotta magánál. Tájékozatták, hogy törvényellenes emberi maradványokat szállítani az államhatár átlépésekor, hacsak nincs külön engedélye. A letartóztatott személy hagyta, hogy eljárás alá vonják, mert rájött, a tilalom azt feltételezi, hogy az államnak a tényállásban be kell mutatnia, hogy az abortált gyermekek holttestei valóban emberi maradványok. Az állam ejtette a vádat, nem akarta elismerni, hogy a maradványok emberi lényéi voltak. Hogyan tehetné egy állam, amelyik berendezkedett rá és finanszírozza a terhességmegszakításokat, megpróbálja bebizonyítani, hogy az abortusz emberi lényeket öl meg?
1988-ban egy férfi hasonszúrt egy nőt, megölve ezzel annak magzatát. A nő túlélte, a férfit gyilkosságért ítélték el, mert emberi életet oltott ki, az ítéletet a legfelsőbb bíróság mondta ki. De ezzel együtt, egy abortuszorvos megbízása ugyanazon nő részéről, hogy ugyanazt a gyermeket megölje, teljes egészében törvényes lenne. Ugyanannak a meg nem szültetett gyermeknek a megölése gyilkosságnak minősül az egyik esetben, de a másik esetben egy teljesen legális és elfogadható máskülönben? Ez egy teljesen skizofrén társadalom következménye, amelyik elfogadja az abortuszt, akkor is, ha tudatosítja magában, hogy az meg nem született gyermekek elleni gyilkosság.
A döntési szabadság hívei tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Láttam egy, a döntési szabadságot hirdető találkozót, ahol valaki azt hirdette: „Az én testem, az én kisbabám, az én dolgom”. Gondolják végig, mit jelent ez az üzenet! A gyermek megszületése után is az ő gyermeke lesz. Akkor is azt mondaná a társadalom, hogy az ő dolga, mit tett vele? Ha az anyának joga van a gyermekét a születése előtt megölni, akkor miért ne ölhetné meg ugyanazt a gyermeket a születése után?
Egy vezércikk a New Republicban elismeri az emberi létet a születés előtt, és belátja, hogy nincs lényegi különbség a születés előtt és után. Ezt egy igen őszinte következtetéssel zárja, viszont ijesztő következménnyel jár:
Nyilván nincs semmilyen logikus vagy erkölcsi különbség egy magzat és egy kisgyermek között; az, hogy az abortusz szabadon elérhető, nem lehet elfogadhatóan elkülöníteni az eutanáziától. Ennek ellenére megtesszük. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy az emberi élet mindig szent, nyilván nem az.4
Magda Denes pszichológus és a szabad döntés híve így írt:
Úgy hiszem, az abortusz gyilkosság – egy szükséges és sajátos fajtája.
Magda Denes azért írta ezt, mert e tekintetben nem ámítja magát.
Mindenekelőtt, sokak számára, a szabad döntés gondolata nem csak a tagadás, hanem egy tudatos figyelmen kívül hagyás eredménye. Mindaz, amit mindannyian igazként tudunk, elutasítjuk, hogy igaznak ismernénk el vagy látnánk, mert nehézséget okozna nekünk, megpróbáljuk eltemetni a igazságot olyan mélyre, hogy ne tudjon újra megjelenni a felszínen. De teljesen mindegy, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy letagadjuk, az igazság igazság marad:
Az emberi élet jóval a születés előtt kezdődik, és az abortusz gyermekgyilkosság.
Ha nem tudhatjuk, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik, honnan tudhatjuk, hogy a születéskor kezdődik, vagy utána?
Francis Beckwith hangsúlyozza ezt az alapvető problémát az emberi élet kezdetéről való tudatlanságunkról:
Ez egy kétélű fegyver. Ha senki nem tudja, mikortól érintett a teljes emberi lét, akkor nem tudjuk megállítani a sátánista szomszédunkat, aki úgy hiszi, a valóságos emberi élet kettő éves kortól kezdődik, hogy feláldozza a másfél éves fiát az ördögnek. Végtére is, ki tudja, mikor kezdődik az élet? És kik vagyunk mi, hogy a saját „vallásos” véleményünket másokra tukmáljuk egy pluralista társadalomban?
Hivatkozások
Jean Staker Garton: Who Broke the Baby? (Minneapolis, Minn.: Bethany House Publishers, 1979), pp. 7–8.
Gina Kolata: Infant Healthy after Surgery in the Womb, Oregonian, 1990. máj. 31., A16.
Naomi Wolf: Our Bodies, Our Souls, New Republic, 1995. okt. 16., www.epm.org/naomiwolf.html
The Unborn and the Born Again, editorial, New Republic, 1977. júl. 2., p. 6.
Magda Denes: The Question of Abortion, Commentary 62 (1976 dec.), p. 6.
Beckwith, Politically Correct Death, p. 92.
Forrás: A PRO VITA București cikke a Cultura Vieții portálon 2017. jan. 17-én jelent meg.
Fordította: Capras Dávid
http://www.culturavietii.ro/2017/01/17/25-de-mituri-despre-intreruperea-de-sarcina-tot-ce-ai-vrut-sa-stii-dar-ti-fost-frica-sa-intrebi-vii/
Vajon anyukám méhében már ember voltam?
A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Hallottam egy riportot a rádióban néhány gyermekről, akik egy abortált magzatokkal teli kukát találtak. Amikor a sokk és ijedtség hatására a szüleikhez szaladtak, azt mesélték, hogy halott gyermekekre bukkantak. Megmutatkozott az, ami magától értetődik. Ahhoz, hogy valaki a nyilvánvalót ne úgy gondolja, ahhoz meg kell tanítani arra, hogy másként gondolkodjék. Ezek a gyermekek kellően fiatalok voltak még ahhoz, hogy megértsék, mit láttak.1
A várandós nők tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Mikor hallottak olyat, hogy egy várandós nő azt mondja: „a szövetdarab mozgolódik” vagy „a fogamzás eredménye megrúgott”, esetleg „a magzatom ficánkol”? Mindig úgy fogalmaznak: „a gyermekem rugdalózik”. Sok áldott állapotban lévő nő visel lefelé, a születendő gyermekük felé mutató nyilakat ábrázoló felsőt. Mind azt írja felette: kisbaba. Láttak valaha olyat, hogy azt írná: szövetcsomó, megtermékenyített petesejt vagy magzat?
A feleségemmel egy abortuszklinika előtt álltunk egy felhős napon. Egymás után három nő jött ki napszemüvegben az ajtón. Mindhármuknak könnyes volt a szeme. A feleségem így fogalmazott:
Nem szomorkodik ennyire az ember szövetdarab-eltávolítás után. Akkor érzel bánatot, amikor elveszíted a gyermeked.
Az orvosok tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Kérdezzenek meg egy jó orvost, el fogja árulni: amikor egy várandós nőt kezel, két páciense van, nem egy. Körültekintően jár el, és nem csak az anyával, hanem egy kis pácienssel is foglalkozik, aki kevésbé látható, de ellenőrzi a mozgását, helyzetét, szívverését.
Egy sebészeti beavatkozás után, amely a meg nem született gyermek megmentését célozta, a sebész kinyilvánította, hogy az ilyen beavatkozások „kétségtelenül azt jelentik, hogy a magzat páciens”.2 Az Associated Press a történetet egy New England-i orvosi folyóiratban olyan ábrával tette közzé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy születendő alatt gyermekről van szó.
A döntési szabadságot hirdető feministák tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Az ismert feminista, Naomi Wolf, egy figyelemre méltó cikket tett közzé a New Republicban 1995-ben. Ebben a döntési szabadságért harcoló társainak a következőt írta:
Hasonlóképpen fennáll annak a veszélye, hogy valami fontosabbat veszítünk el, mint a szavazatokat; a saját lelkünket veszíthetjük el. Ha kitartunk amellett a retorika mellett, hogy az abortuszra úgy tekintünk, aminek sem az élethez, sem a halálhoz nincs köze, akkor a meggyőződésünket illúziók, hazugságok és elhajlások sorozatával kuszáljuk össze. És azt kockáztatjuk, hogy pont olyanná válunk, amivel a minket kritizálók vádolnak: hogy könyörtelen, önző, alkalmanként romboló férfiak és nők vagyunk, akik olcsó nézeteket hirdetünk az emberi életről.
Abban az életpárti figyelmeztetésben, mely szerint a terhességmegszakítás nagymértékben rontja az élet tiszteletét, van némi igazság: az abortusszal kapcsolatos szabadpiaci retorika, el kell ismerni, oka lehet annak a furcsa helyzetnek, amivel manapság szembenézünk, hogy a kultúránk a gyermekekre egyre kevésbé úgy tekint, mint akikre a szülők az életüket szentelik, hanem kellékekre, melyek a szülők életminőségét növelik. Napról napra úgy tűnik, a gyermekek egyre kevésbé értékesek, mert egyenesen a piac törvényeinek megfelelő értékű termékekként tekintenek rájuk.
A történetek rendszeresen hivatkoznak „értéktelen” gyermekekre, melyektől megszabadulnak, és „értékesekre”, genetikailag jókra, akiket nagy költséggel és komoly orvosi segítséggel hoznak létre meddő párok esetén. Ha nem tudjuk a terhességmegszakítást fájdalommal és tisztelettel kezelni, azt kockáztatjuk, hogy megfeledkezünk arról, hogy amint azokról a gyermekekről lesz szó, akikről úgy döntünk, hogy világra hozzuk őket, nekünk kell értük lennünk, nem azért érkeznek, hogy ők szolgáljanak minket.3
A társadalom tudja, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
A közérdekű felhívások arra kérik a várandós nőket, hogy ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt, ne szedjenek gyógyszereket, mert ezek árthatnak a születendő gyermeküknek.
Ha az alkohol károsítja a kisbabákat, mit tesz vele az abortusz? Arra szolgál, amire, de eközben a társadalom ettől függetlenül elismeri, hogy az, ami az édesanyában van, egy gyermek, és nem más. Egy intelligens ember sem vonja ezt kétségbe.
A dél-karolinai orvosi egyetemen, egy charlestoni közkórházban, ha egy vizeletvizsgálat során kokainfogyasztást mutatnak ki várandós nőknél, a hatóságok kezére kerülhet, kiskorúval szembeni drogterjesztés gyanújával letartóztatják. Illinoisban hasonlóképpen, ha egy terhes nő illegális gyógyszert fogyaszt, „tiltott szerek kiskorú részére történő terjesztésének gyanújával” büntetőjogi következmények elé nézhet. Ezek a példák nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a meg nem született gyermek önálló, joggal rendelkező személy. Mindezek ellenére, ugyanezen nők, akiket elítélnek és börtönbe zárnak Dél-Karolinában vagy Illinoisban a gyermekük veszélyeztetése miatt, teljesen szabadok abban, hogy elvetessék a gyermeküket ezekben az államokban, vagy a többiben. Napjaink Amerikájában, törvényellenes a meg nem született gyermek kárára tenni, de teljesen legális megölni őt.
Még több államban törvény van rá, hogy az abortált kisbabáktól csak „humánus” módon szabad megszabadulni. Senki nem távolítja el a manduláit vagy a veseköveit humánusan. Hasonlóképpen, Minnesota államban, törvény írja elő a kórházaknak, abortuszklinikáknak, hogy a magzatot el kell temetni vagy hamvasztani. Kiket temetünk vagy hamvasztunk el, ha nem embereket?
Egy életpárti szónokot letartóztatott a rendőrség, mert egy abortált gyermek konzervált testét tartotta magánál. Tájékozatták, hogy törvényellenes emberi maradványokat szállítani az államhatár átlépésekor, hacsak nincs külön engedélye. A letartóztatott személy hagyta, hogy eljárás alá vonják, mert rájött, a tilalom azt feltételezi, hogy az államnak a tényállásban be kell mutatnia, hogy az abortált gyermekek holttestei valóban emberi maradványok. Az állam ejtette a vádat, nem akarta elismerni, hogy a maradványok emberi lényéi voltak. Hogyan tehetné egy állam, amelyik berendezkedett rá és finanszírozza a terhességmegszakításokat, megpróbálja bebizonyítani, hogy az abortusz emberi lényeket öl meg?
1988-ban egy férfi hasonszúrt egy nőt, megölve ezzel annak magzatát. A nő túlélte, a férfit gyilkosságért ítélték el, mert emberi életet oltott ki, az ítéletet a legfelsőbb bíróság mondta ki. De ezzel együtt, egy abortuszorvos megbízása ugyanazon nő részéről, hogy ugyanazt a gyermeket megölje, teljes egészében törvényes lenne. Ugyanannak a meg nem szültetett gyermeknek a megölése gyilkosságnak minősül az egyik esetben, de a másik esetben egy teljesen legális és elfogadható máskülönben? Ez egy teljesen skizofrén társadalom következménye, amelyik elfogadja az abortuszt, akkor is, ha tudatosítja magában, hogy az meg nem született gyermekek elleni gyilkosság.
A döntési szabadság hívei tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.
Láttam egy, a döntési szabadságot hirdető találkozót, ahol valaki azt hirdette: „Az én testem, az én kisbabám, az én dolgom”. Gondolják végig, mit jelent ez az üzenet! A gyermek megszületése után is az ő gyermeke lesz. Akkor is azt mondaná a társadalom, hogy az ő dolga, mit tett vele? Ha az anyának joga van a gyermekét a születése előtt megölni, akkor miért ne ölhetné meg ugyanazt a gyermeket a születése után?
Egy vezércikk a New Republicban elismeri az emberi létet a születés előtt, és belátja, hogy nincs lényegi különbség a születés előtt és után. Ezt egy igen őszinte következtetéssel zárja, viszont ijesztő következménnyel jár:
Nyilván nincs semmilyen logikus vagy erkölcsi különbség egy magzat és egy kisgyermek között; az, hogy az abortusz szabadon elérhető, nem lehet elfogadhatóan elkülöníteni az eutanáziától. Ennek ellenére megtesszük. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy az emberi élet mindig szent, nyilván nem az.4
Magda Denes pszichológus és a szabad döntés híve így írt:
Úgy hiszem, az abortusz gyilkosság – egy szükséges és sajátos fajtája.
Magda Denes azért írta ezt, mert e tekintetben nem ámítja magát.
Mindenekelőtt, sokak számára, a szabad döntés gondolata nem csak a tagadás, hanem egy tudatos figyelmen kívül hagyás eredménye. Mindaz, amit mindannyian igazként tudunk, elutasítjuk, hogy igaznak ismernénk el vagy látnánk, mert nehézséget okozna nekünk, megpróbáljuk eltemetni a igazságot olyan mélyre, hogy ne tudjon újra megjelenni a felszínen. De teljesen mindegy, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy letagadjuk, az igazság igazság marad:
Az emberi élet jóval a születés előtt kezdődik, és az abortusz gyermekgyilkosság.
Ha nem tudhatjuk, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik, honnan tudhatjuk, hogy a születéskor kezdődik, vagy utána?
Francis Beckwith hangsúlyozza ezt az alapvető problémát az emberi élet kezdetéről való tudatlanságunkról:
Ez egy kétélű fegyver. Ha senki nem tudja, mikortól érintett a teljes emberi lét, akkor nem tudjuk megállítani a sátánista szomszédunkat, aki úgy hiszi, a valóságos emberi élet kettő éves kortól kezdődik, hogy feláldozza a másfél éves fiát az ördögnek. Végtére is, ki tudja, mikor kezdődik az élet? És kik vagyunk mi, hogy a saját „vallásos” véleményünket másokra tukmáljuk egy pluralista társadalomban?
Hivatkozások
Jean Staker Garton: Who Broke the Baby? (Minneapolis, Minn.: Bethany House Publishers, 1979), pp. 7–8.
Gina Kolata: Infant Healthy after Surgery in the Womb, Oregonian, 1990. máj. 31., A16.
Naomi Wolf: Our Bodies, Our Souls, New Republic, 1995. okt. 16., www.epm.org/naomiwolf.html
The Unborn and the Born Again, editorial, New Republic, 1977. júl. 2., p. 6.
Magda Denes: The Question of Abortion, Commentary 62 (1976 dec.), p. 6.
Beckwith, Politically Correct Death, p. 92.
Forrás: A PRO VITA București cikke a Cultura Vieții portálon 2017. jan. 17-én jelent meg.
Fordította: Capras Dávid
http://www.culturavietii.ro/2017/01/17/25-de-mituri-despre-intreruperea-de-sarcina-tot-ce-ai-vrut-sa-stii-dar-ti-fost-frica-sa-intrebi-vii/
A kicsid élni akar.
És nagyon szeret téged!
Te vagy az egyetlen védelme.
Mondj igent az életre!
Bármibe is kerül neked.