Vallomások - Marina, 35 éves

16 éves voltam, amikor teherbe estem a barátomtól. Mindenki ellenezte, hogy megtartsuk a babát. Apámnak nem is mertük elárulni. Az ő szülei kiröhögtek, azt mondák, az ők fiuk még túl fiatal a családalapításhoz.

Éjjel-nappal csak sírtam. Anyám azzal nyugtatott, hogy az még nem baba, csak néhány csepp vér lesz az egész. Akkoriban még nem volt internet…

Mindenki azt mondta, hogy csak az én érdekeimet tartják szem előtt. Hazudtak! Mindenki a saját kényelme miatt döntött így. Senki nem akart a gyerek okozta kényelmetlenségek miatt változtatni az életén.

Amikor magamhoz tértem az abortusz után, úgy éreztem, mintha kitéptek volna a lelkemből egy darabot.

Elkezdtem templomba járni, hogy békére leljek. Sokat imádkoztam. Egyszer egy látomásom is volt. Egy hang azt mondta nekem: „mami, én látlak téged!’ Én megkérdeztem: mit tehetnék érted? A válasz így hangzott: „Nevezz el, hisz nincs nevem”. Megkérdeztem: „Milyen nevet szeretnél?” – „Arina, (az én nevem pedig Marina) de M nélkül, mert nekem nincs mamim.”
Nagyon sokat sírtam. A fiúval szakítottunk. Később elvett egy nőt, akinek már volt egy gyereke, de közös gyerekük nem született.

Én hála Istennek, amint gyereket akartam, teherbe is estem. Most, hogy már van egy lányom, igazán értem, mi is az a gyerek; kérlek titeket, ne öljétek meg a gyereketeket, ez a legértékesebb, ami egy ember életében lehet. Bárhogy is alakuljon, Isten segít!

Már 20 év eltelt az abortuszom óta, de még mindig úgy sírok miatta, mintha tegnap történt volna. A gyermekem most 19 éves lenne. Úgy szeretném átölelni őt, térdre borulni, bocsánatot kérni. Attól, aki nincs. Attól, aki miattam nincs.

Tudnotok kell, hogy a pénz nem számít. És az emberek véleménye sem, pletykálni mindig fognak rólatok, bármit is tesztek. De a gyereketek élete mindennél fontosabb. Tartsátok meg! Könyörgöm!

Marina, 35 éves