Ikreket várok, szelektív redukciót javasolnak, mit tegyek?

Kedves Anyuka! 
Gratulálunk az ikrekhez. Itt van két tanúságtétel, ami talán segít a döntéshozatalban: 
Susan Thompson tanúságtétele:

“28 éves voltam, amikor kiderült, hogy ötösikreket várok. Az orvosom rögtön a szelektív redukciót (abortuszt) javasolta. Amikor nemet mondtam, elküldött egy szakemberhez, aki ismételten csak arra kért, hogy gondolkodjam el azon, hogy csak hármat, vagy kettőt tartok meg. Ez hónapokon át húzódott. Férjemmel soha, egy pillanatra sem gondoltuk, hogy így döntsünk. Isten adta nekünk ezeket a pici gyerekeket, és Ő gondjukat is fogja viselni. 20 év telt el, s ahogy visszatekintek, nem tudnám elképzelni az életünket nélkülük. Miután lediplomáztak, hárman a hadseregbe léptek be, hogy a hazájukat szolgálják, ketten pedig az egészségügyben szeretnének dolgozni. Mind felelős felnőtt emberek, akik szeretik Istent, és ezt a világot jobbá teszik. Akkor úgy döntöttem, hogy megmentem az életüket, most ők mentik meg másokét.”

 

Öt gyermek érkezett
Margaret és Michael Baudinet 2011-ben házasodtak a Virginiai Egyetemen, és alig várták, hogy családot alapítsanak. Miután megtudták hogy babát várnak, sajnos hamar kiderült, hogy a magzat elvetélt, de úgy döntöttek, hogy nem adják fel. Újra meglátogatták az orvost, aki azt javasolta, hogy gyógyszerrel növeljék a termékenységi esélyüket. Nemsokára örömmel fogadták a hírt, hogy a teszteredmény pozitív. Boldogan indultak ultrahangra, ahol aztán megdöbbentette őket az orvos szava: Margaret legalább négy, de lehet, hogy ötös ikreket fogant.

Mint kiderült, ötösikrek voltak. Mivel annak az esélye, hogy mindegyik magzat egészségesen jön a világra igen kicsi, azt tanácsolták a szülőknek, hogy csak kettőt hagyjanak életben, a többit szelektív abortusszal távolítsák el. Ez mélyen felkavarta őket, de az is, hogy akár az összes baba meghalhat. Egy blogbejegyzésben Margaret ezt írta:

Úgy egyeztünk meg, hogy a hétvégét gondolkodásra szánjuk. Michael elment a lelkiatyjához, én a gyülekezetünk lelkészéhez.

Mindketten imádkoztunk, elmélkedtünk. S mindketten féltünk attól, hogy nem fogunk tudni megegyezni. Másnap munkába menet úgy éreztem, hogy Isten kér valamit tőlem. Nem azt kérte, hogy bátor legyek, vagy hogy tudjam a válaszokat, vagy hogy mindenkinek megfeleljek ebben a hercehurcában. Isten arra kért, hogy adjam át magam. Testileg, lelkileg, szellemileg. Ez nekem azt jelentette, hogy megtartjuk mind az öt babát, és rábízzuk Istenre a sorsukat.

Michael talált egy cikket a Newsweek magazinban egy orvosról, aki arra szakosodott, hogy ikreket mentsen, és arról híres, hogy az átlagosnál hosszabb várandósságot biztosít, s közben a testi, szellemi fogyatékosság veszélyét is csökkenti. Ő volt a legtapasztaltabb orvos e területen. A páciensei mind elragadtatással beszéltek róla. A pár felvette vele a kapcsolatot, aki mikor visszahívta őket, egy órán át beszélt velük a telefonon.

Dr. Elliott volt az első orvos, aki nem azt mondta, hogy, ha megtartjuk az ötösikreinket, akkor ’hát reméljük a legjobbakat’, írta Margaret egy másik blogbejegyzésében. „Az ő hozzáállása az volt: „meg lehet csinálni”. Nem rejtette véka alá a kockázatokat, de elmondta, hogy segít sikeresen megszülni őket. Nem lesz könnyű, de meg lehet csinálni.”

Margaret utánanézett, hogy Amerikában az ötösikrek a 27-28-ik hét körül születnek átlagosan. A 26-ik héten született babáknak 80% esélyük van a túlélésre, de majdnem 50% az esélye annak, hogy komoly maradandó testi, vagy szellemi fogyatékkal jönnek a világra. A 28-ik héten az esély 90-95% a túlélésre és 25% a betegségre.

A Baudineték célja a 30-ik hét volt, de Dr. Elliott a 34-iket célozta meg. A házaspár megtervezte, hogy hogyan költözik ideiglenesen Phoenixbe, ahol Dr. Elliott és az ő csapata gondos felügyelete alatt lehetnek majd. A barátok és a család a segítségükre siettek.

Margaretet a 34-ik hétre írták ki császármetszésre december 17-én, de a babáknak más tervük volt és 13 nappal korábban érkeztek. Margaret és Michael nagy örömére megszületett Ava Louise, Clara Catherine, Camille “Millie” Whitney, Isabelle Frances, és Luke Thomas. Az intenzíven töltött rövid idő után a babákat hazaengedték.

Mindkét nagymama beállt a csapatmunkába, ami 5 gyermek etetéséhez, és a róluk való gondoskodáshoz elengedhetetlen. A szülést követő első nagy feladat azonban a hazajutás volt. Az autóút túl hosszú és zötyögős lett volna, a repülőút pedig túl veszélyes az esetleges fertőzés veszélye miatt. Sikerült végül találniuk egy nagylelkű barátot, aki privát repülőt biztosított számukra.

„Különös látvány lehettünk, ahogy az öt gyereküléssel, egy kutyával, mi hárman felnőttek felszálltunk erre a luxus magángépre” írta Margaret pár napja.

Michael édesapja visszarepült Phoenixbe, hogy elhozza a pár kocsiját, amivel odautaztak.

Bár az első napok kihívásai ijesztőnek tűnnek, két au pair érkezik februárban, hogy a család kicsit fellélegezhessen, különösen hogy Michael vissza kell, hogy térjen dolgozni.

„Lépésről lépésre haladunk, s bízunk abban, hogy Isten nem ad elénk olyan nehézséget, amit ne tudnánk megoldani,” mondja Michael. „Ebben a folyamatban hallottuk, hogy Isten egyszerűen arra kér, hogy adjuk át magunkat az Ő akaratának, az Ő választásának. Isten biztosított minket arról, hogy a többiről majd Ő gondoskodik”, tette hozzá Margaret.

A házaspár csodálattal és hálával köszöni meg az öt egészséges és csodálatos gyermeket, de mindazok jelenlétét, segítségét is, akik mellettük álltak, állnak.

„Nagyon hálásak vagyunk az imákért és a segítségért, amit kaptunk, s azért, hogy Isten idáig vezetett”, mondja Michael. Margaret egy mostani blogbejegyzésében így ír:

Szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire érzem, hogy támogattok. Köszönöm. Szüleimnek, középiskolai barátoknak, régi otthoni és új barátainknak, a nővéreknek a Szent József kórházban, köszönjük nagylelkűségeteket és szereteteket. Talán a Példabeszédek 22,9-ben van az, hogy „a nagylelkűt megáldja az Úr”. Isten áldjon meg benneteket nagylelkűek, nagyon hálásak vagyunk.