Ima a meg nem született gyermekekért (2017-es cikk)

Akik jártak mostanában a Nagyvárad téren, azoknak bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy a Szent István Kórház előtt transzparensekkel álldogáló emberek csoportja várakozik. Ha esik, ha fúj, az életvédők maroknyi csapata már egy hónapja hirdeti: van más út; s békés jelenlétükkel, böjttel és imával harcolnak az abortuszok számának visszaszorításáért.


A 40 nap az Életért elnevezésű kezdeményezésbe Budapest idén kapcsolódik be először. A világon 44 ország 636 városában zajló rendezvénysorozat lényege, hogy önkénteseik békésen fohászkodnak a megfogant magzatgyermekek megszületéséért és azért, hogy az egészségügyben dolgozók szabad lelkiismerettel vállalhassák az élet szolgálatát. A hét végéig tartó akcióba bármikor be lehet kapcsolódni, még a határon túlról is érkeztek résztvevők. Az eseményről a 40 nap az életért egyik szervezőjét, Albertné Görgey Zsuzsannát, a Magyarok Európában Egyesület elnökét, a Séta az életért szervezőjét kérdeztük.

OLVASD ITT TOVÁBB