Igaz történetek

Az alábbiakban igaz történeteket olvashatsz…

A szüleim azt mondták: Vetessem el a babát!

“A tény, hogy a lányomnak azt tanácsoltam, menjen abortuszra, egy hosszan tartó öngyilkos állapotba juttatott.

Még ma sem vagyok túl rajta” (József, 48, ügyvéd)

***

Annak idején anyukámat kitagadta a családja, mikor megtudták, hogy gyereket vár (férj sehol, épp csak elkezdte a fősulit), rá akarták beszélni az abortuszra, csupa “jószándékból”, mert tönkreteszi az életét, semmi se lesz így belőle, a gyereke is éhezni fog stb stb. 
Pár barátja állt mellé, akik szereztek neki munkát, lakást. Mára megbecsült szakember, 3 diplomája van, engem szépen felnevelt, nagyon szép gyerekkorom volt, amúgy jogász lettem, de ez nem is lényeg. A lényeg, hogy a születésem után pár hónappal a nagyszüleim rájöttek, hogy mekkora hülyeséget csináltak, és eljöttek meglátogatni és lassan-lassan újraépült köztük a kapcsolat.

Mondhatom, hogy én vagyok az első és kedvenc unokájuk, baromira hasonlítok nagymamámra :)) kellett idő, hogy meg tudjam nekik mindezt bocsátani, de kb. kamaszkoromban egy új fejezet nyílt, és nagyon jóban vagyunk, nagyon kötődöm hozzájuk. Ők pedig nekem köszönhetik, hogy mára dédunokájuk is van! :)) 
Tehát fel a fejjel, kívánom, hogy sok örömötök legyen a kis “csoda-babátokban”, még ha nem is így tervezted eredetileg.

***

“61 éves vagyok, három felnőtt gyermekem van és két kis unokám.
24 évvel ezelőtt pedig sajnos nem az élet mellett döntöttem. Amikor elmentem az orvoshoz, hogy vizsgáljon meg, mert úgy éreztem nincs valami rendben, kiderült, hogy a baba már 12. hetes. Nagyon
megijedtem, nem gondoltam, hogy ez lehetséges, nagyon ritkán éltünk házaséletet, mert a házasságom romokban állt.
Az első gondolatom az volt, hogy ezt a gyermeket már nem vállalhatom egyedül a másik három gyermekem mellett ilyen körülmények között. Az édesapja olyan életmódot folytat, ami nem megengedhető, meg kell tőle “szabadulnom”. Nem is mondtam el senkinek, sem a férjemnek sem édesanyámnak, se a kolléganőimnek. Nem volt, illetve én sem kerestem
olyan embert, akinek erről beszéltem volna. Az orvos sem kérdezte, hogy tényleg nem akarom megtartani? Gondoltam minden rendben van, el lesz simítva az “ügy”. A nőgyógyász orvos azt javasolta, hogy sürgősen el kell venni, mert így is határeset. Úgy mentem haza, mintha mi sem történt volna. Úgy gondoltam erre az eseményre, hogy helyesen döntöttem.
Igen ám, de a szívemben nem volt béke, egyre többször eszembe jutott, hogy egy nagy kincset, értéket eldobtam. Ahogy haladt az idő, egyre erőteljesebb volt bennem a bűntudat, gyilkos vagyok, ártatlan életet kioltottam. Álmatlan éjszakák sorozata kezdődött.
Elmentem egy atyához meggyóntam, a fájdalom a lelkemben nem enyhült.
Egyszer egy találkozóra mentünk és azt éreztem, hogy a bennem lévő lelki fájdalmat meg kell osztanom a többiekkel. Szívemből elemi erővel tört fel a fájdalom, zokogtam.
A lelkigyakorlat alatt megtapasztalhattam Isten jelenlétét, lerakhattam e szörnyű és nagyon nehéz terhemet.
Köszönettel és szeretettel:     Egy négy gyermekes édesanya”
Forrás:    https://www.facebook.com/nefeljnemitellekel

William értette meg velem, mit tesz az abortusz