Cikkek

Cikkgyűjteményünk

Vajon anyukám méhében már ember voltam?

A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Hallottam egy riportot a rádióban néhány gyermekről, akik egy abortált magzatokkal teli kukát találtak. Amikor a sokk és ijedtség hatására a szüleikhez szaladtak, azt mesélték, hogy halott gyermekekre bukkantak. Megmutatkozott az, ami magától értetődik. Ahhoz, hogy valaki a nyilvánvalót ne úgy gondolja, ahhoz meg kell tanítani arra, hogy másként gondolkodjék. Ezek a gyermekek kellően fiatalok voltak még ahhoz, hogy megértsék, mit láttak.1

A várandós nők tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Mikor hallottak olyat, hogy egy várandós nő azt mondja: „a szövetdarab mozgolódik” vagy „a fogamzás eredménye megrúgott”, esetleg „a magzatom ficánkol”? Mindig úgy fogalmaznak: „a gyermekem rugdalózik”. Sok áldott állapotban lévő nő visel lefelé, a születendő gyermekük felé mutató nyilakat ábrázoló felsőt. Mind azt írja felette: kisbaba. Láttak valaha olyat, hogy azt írná: szövetcsomó, megtermékenyített petesejt vagy magzat?

A feleségemmel egy abortuszklinika előtt álltunk egy felhős napon. Egymás után három nő jött ki napszemüvegben az ajtón. Mindhármuknak könnyes volt a szeme. A feleségem így fogalmazott:

Nem szomorkodik ennyire az ember szövetdarab-eltávolítás után. Akkor érzel bánatot, amikor elveszíted a gyermeked.

Az orvosok tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Kérdezzenek meg egy jó orvost, el fogja árulni: amikor egy várandós nőt kezel, két páciense van, nem egy. Körültekintően jár el, és nem csak az anyával, hanem egy kis pácienssel is foglalkozik, aki kevésbé látható, de ellenőrzi a mozgását, helyzetét, szívverését.

Egy sebészeti beavatkozás után, amely a meg nem született gyermek megmentését célozta, a sebész kinyilvánította, hogy az ilyen beavatkozások „kétségtelenül azt jelentik, hogy a magzat páciens”.2 Az Associated Press a történetet egy New England-i orvosi folyóiratban olyan ábrával tette közzé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy születendő alatt gyermekről van szó.

A döntési szabadságot hirdető feministák tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Az ismert feminista, Naomi Wolf, egy figyelemre méltó cikket tett közzé a New Republicban 1995-ben. Ebben a döntési szabadságért harcoló társainak a következőt írta:

Hasonlóképpen fennáll annak a veszélye, hogy valami fontosabbat veszítünk el, mint a szavazatokat; a saját lelkünket veszíthetjük el. Ha kitartunk amellett a retorika mellett, hogy az abortuszra úgy tekintünk, aminek sem az élethez, sem a halálhoz nincs köze, akkor a meggyőződésünket illúziók, hazugságok és elhajlások sorozatával kuszáljuk össze. És azt kockáztatjuk, hogy pont olyanná válunk, amivel a minket kritizálók vádolnak: hogy könyörtelen, önző, alkalmanként romboló férfiak és nők vagyunk, akik olcsó nézeteket hirdetünk az emberi életről.

Abban az életpárti figyelmeztetésben, mely szerint a terhességmegszakítás nagymértékben rontja az élet tiszteletét, van némi igazság: az abortusszal kapcsolatos szabadpiaci retorika, el kell ismerni, oka lehet annak a furcsa helyzetnek, amivel manapság szembenézünk, hogy a kultúránk a gyermekekre egyre kevésbé úgy tekint, mint akikre a szülők az életüket szentelik, hanem kellékekre, melyek a szülők életminőségét növelik. Napról napra úgy tűnik, a gyermekek egyre kevésbé értékesek, mert egyenesen a piac törvényeinek megfelelő értékű termékekként tekintenek rájuk.

A történetek rendszeresen hivatkoznak „értéktelen” gyermekekre, melyektől megszabadulnak, és „értékesekre”, genetikailag jókra, akiket nagy költséggel és komoly orvosi segítséggel hoznak létre meddő párok esetén. Ha nem tudjuk a terhességmegszakítást fájdalommal és tisztelettel kezelni, azt kockáztatjuk, hogy megfeledkezünk arról, hogy amint azokról a gyermekekről lesz szó, akikről úgy döntünk, hogy világra hozzuk őket, nekünk kell értük lennünk, nem azért érkeznek, hogy ők szolgáljanak minket.3

A társadalom tudja, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

A közérdekű felhívások arra kérik a várandós nőket, hogy ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt, ne szedjenek gyógyszereket, mert ezek árthatnak a születendő gyermeküknek.

Ha az alkohol károsítja a kisbabákat, mit tesz vele az abortusz? Arra szolgál, amire, de eközben a társadalom ettől függetlenül elismeri, hogy az, ami az édesanyában van, egy gyermek, és nem más. Egy intelligens ember sem vonja ezt kétségbe.

A dél-karolinai orvosi egyetemen, egy charlestoni közkórházban, ha egy vizeletvizsgálat során kokainfogyasztást mutatnak ki várandós nőknél, a hatóságok kezére kerülhet, kiskorúval szembeni drogterjesztés gyanújával letartóztatják. Illinoisban hasonlóképpen, ha egy terhes nő illegális gyógyszert fogyaszt, „tiltott szerek kiskorú részére történő terjesztésének gyanújával” büntetőjogi következmények elé nézhet. Ezek a példák nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a meg nem született gyermek önálló, joggal rendelkező személy. Mindezek ellenére, ugyanezen nők, akiket elítélnek és börtönbe zárnak Dél-Karolinában vagy Illinoisban a gyermekük veszélyeztetése miatt, teljesen szabadok abban, hogy elvetessék a gyermeküket ezekben az államokban, vagy a többiben. Napjaink Amerikájában, törvényellenes a meg nem született gyermek kárára tenni, de teljesen legális megölni őt.

Még több államban törvény van rá, hogy az abortált kisbabáktól csak „humánus” módon szabad megszabadulni. Senki nem távolítja el a manduláit vagy a veseköveit humánusan. Hasonlóképpen, Minnesota államban, törvény írja elő a kórházaknak, abortuszklinikáknak, hogy a magzatot el kell temetni vagy hamvasztani. Kiket temetünk vagy hamvasztunk el, ha nem embereket?

Egy életpárti szónokot letartóztatott a rendőrség, mert egy abortált gyermek konzervált testét tartotta magánál. Tájékozatták, hogy törvényellenes emberi maradványokat szállítani az államhatár átlépésekor, hacsak nincs külön engedélye. A letartóztatott személy hagyta, hogy eljárás alá vonják, mert rájött, a tilalom azt feltételezi, hogy az államnak a tényállásban be kell mutatnia, hogy az abortált gyermekek holttestei valóban emberi maradványok. Az állam ejtette a vádat, nem akarta elismerni, hogy a maradványok emberi lényéi voltak. Hogyan tehetné egy állam, amelyik berendezkedett rá és finanszírozza a terhességmegszakításokat, megpróbálja bebizonyítani, hogy az abortusz emberi lényeket öl meg?

1988-ban egy férfi hasonszúrt egy nőt, megölve ezzel annak magzatát. A nő túlélte, a férfit gyilkosságért ítélték el, mert emberi életet oltott ki, az ítéletet a legfelsőbb bíróság mondta ki. De ezzel együtt, egy abortuszorvos megbízása ugyanazon nő részéről, hogy ugyanazt a gyermeket megölje, teljes egészében törvényes lenne. Ugyanannak a meg nem szültetett gyermeknek a megölése gyilkosságnak minősül az egyik esetben, de a másik esetben egy teljesen legális és elfogadható máskülönben? Ez egy teljesen skizofrén társadalom következménye, amelyik elfogadja az abortuszt, akkor is, ha tudatosítja magában, hogy az meg nem született gyermekek elleni gyilkosság.

A döntési szabadság hívei tisztában vannak azzal, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik.

Láttam egy, a döntési szabadságot hirdető találkozót, ahol valaki azt hirdette: „Az én testem, az én kisbabám, az én dolgom”. Gondolják végig, mit jelent ez az üzenet! A gyermek megszületése után is az ő gyermeke lesz. Akkor is azt mondaná a társadalom, hogy az ő dolga, mit tett vele? Ha az anyának joga van a gyermekét a születése előtt megölni, akkor miért ne ölhetné meg ugyanazt a gyermeket a születése után?

Egy vezércikk a New Republicban elismeri az emberi létet a születés előtt, és belátja, hogy nincs lényegi különbség a születés előtt és után. Ezt egy igen őszinte következtetéssel zárja, viszont ijesztő következménnyel jár:

Nyilván nincs semmilyen logikus vagy erkölcsi különbség egy magzat és egy kisgyermek között; az, hogy az abortusz szabadon elérhető, nem lehet elfogadhatóan elkülöníteni az eutanáziától. Ennek ellenére megtesszük. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy az emberi élet mindig szent, nyilván nem az.4

Magda Denes pszichológus és a szabad döntés híve így írt:

Úgy hiszem, az abortusz gyilkosság – egy szükséges és sajátos fajtája.

Magda Denes azért írta ezt, mert e tekintetben nem ámítja magát.5

Mindenekelőtt, sokak számára, a szabad döntés gondolata nem csak a tagadás, hanem egy tudatos figyelmen kívül hagyás eredménye. Mindaz, amit mindannyian igazként tudunk, elutasítjuk, hogy igaznak ismernénk el vagy látnánk, mert nehézséget okozna nekünk, megpróbáljuk eltemetni a igazságot olyan mélyre, hogy ne tudjon újra megjelenni a felszínen. De teljesen mindegy, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy letagadjuk, az igazság igazság marad:

Az emberi élet jóval a születés előtt kezdődik, és az abortusz gyermekgyilkosság.

Ha nem tudhatjuk, hogy az emberi élet a születés előtt kezdődik, honnan tudhatjuk, hogy a születéskor kezdődik, vagy utána?

Francis Beckwith hangsúlyozza ezt az alapvető problémát az emberi élet kezdetéről való tudatlanságunkról:

Ez egy kétélű fegyver. Ha senki nem tudja, mikortól érintett a teljes emberi lét, akkor nem tudjuk megállítani a sátánista szomszédunkat, aki úgy hiszi, a valóságos emberi élet kettő éves kortól kezdődik, hogy feláldozza a másfél éves fiát az ördögnek. Végtére is, ki tudja, mikor kezdődik az élet? És kik vagyunk mi, hogy a saját „vallásos” véleményünket másokra tukmáljuk egy pluralista társadalomban?6

Hivatkozások

  1. Jean Staker Garton: Who Broke the Baby? (Minneapolis, Minn.: Bethany House Publishers, 1979), pp. 7–8.
  2. Gina Kolata: Infant Healthy after Surgery in the Womb, Oregonian, 1990. máj. 31., A16.
  3. Naomi Wolf: Our Bodies, Our Souls, New Republic, 1995. okt. 16., www.epm.org/naomiwolf.html
  4. The Unborn and the Born Again, editorial, New Republic, 1977. júl. 2., p. 6.
  5. Magda Denes: The Question of Abortion, Commentary 62 (1976 dec.), p. 6.
  6. Beckwith, Politically Correct Death, p. 92.

Forrás: A PRO VITA București cikke a Cultura Vieții portálon 2017. jan. 17-én jelent meg.

http://www.culturavietii.ro/2017/01/17/25-de-mituri-despre-intreruperea-de-sarcina-tot-ce-ai-vrut-sa-stii-dar-ti-fost-frica-sa-intrebi-vii/

Fordította: Capras Dávid

***

Abortusz: miért nem jó (sohasem)

Pro-life logika mindenkinek.

Ebben a cikkben nem adatokat és szörnyűségeket fogok egymásra halmozni, hanem Peter Kreeftnek, a Bosztoni Egyetem filozófia professzorának érvelését foglalom össze, hogy aki nyitott a kérdés végiggondolására, ám őszintén bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy az abortusz mindig rossz-e, beláthassa azt.

Fontos azzal kezdeni, hogy az abortuszkérdésben a bizonyítás terhe az abortuszellenes oldalra esik. Akárcsak a bíróságon, ahol az ember ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul, úgy igazságos, hogy egy cselekedetet is ártatlannak tekintsünk, amíg az ellenkezője nem válik nyilvánvalóvá. Tehát, ameddig be nem bizonyítjuk, hogy az abortusz rossz, nincs jogunk elítélni sem. Nem elég tehát, hogy érzelmileg ellenezzük az abortuszt.

Az érv

Minden erkölcsi érvnek legalább két része van: az első egy általános erkölcsi elv, a második egy tény megállapítása. A kettőt összevetve erkölcsi ítéletre juthatunk egy konkrét tettet illetően.

Kreeft az erkölcsi alapfeltevést a következőképp fogalmazza meg: egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz. Szándékosan, tehát tudva és akarva. Megölni, azaz halált okozni beavatkozással – ellentétben a mulasztással, vagy a passzív halni hagyással. Egy ártatlan személyt, vagyis egy olyan valakit, aki nem érdemelte ki a halált, nem tett semmi gonoszat, hogy elítéljük. A halálbüntetés kérdése, vagyis hogy egy bűnös ember érdemelhet-e halált, így jól meg van különböztetve az abortusz kérdésétől. A halálbüntetés kérdése lehet vita tárgya, ám az, hogy egy ártatlan személyt megölni minden esetben rossz, vitán felül áll – ki merné ezt elvitatni?

Ki számít személynek?

A következő tisztázandó pont a személlyel foglalkozik? Ki számít személynek? A kérdés lényegében itt az, hogy léteznek-e emberek, akik nem személyek? Volt rá példa a történelem folyamán, hogy egyesek úgy gondolták, némelyek közülünk személyek, ám mások nem. A nácik úgy gondolták például, hogy a zsidók nem személyek. Annak idején még az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is úgy határozott, hogy a fekete rabszolgák nem személyek. Ez a felfogás lehet kiút az érvből, viszont akkor eme díszes társaságba csöppenünk.

Tehát szándékosan megölni egy ártatlan személyt, erkölcsileg mindig rossz. És íme, a ténymegállapítás: egy még meg nem született emberi lény, mely az emberi megtermékenyülés eredményeként jön létre, ártatlan emberi személynek számít. És az abortusz nem más, mint eme ártatlan személy szándékos megölése.

Ki számít embernek?

A következő alapvető kérdés ezek után az, személy-e, emberi személy-e az emberi magzat? Nos, egy tinédzser emberei személy-e vajon? És egy felnőtt? E főnevek – magzat, csecsemő, gyermek, fiatal, felnőtt, aggastyán – mind az emberre vonatkoznak: fejlődési szakaszok, egyazon entitás fejlődési szakaszai. Ha ez igaz, akkor a magzat emberi személy, méghozzá ártatlan személy, és akkor megölni mindig rossz, vagyis akkor az abortusz mindig rossz. De tényleg így van-e ez, és honnan tudhatjuk, hogy a magzat tényleg ember-e?

A kulcskérdés

Az érvelés szempontjából ez tűnik kulcskérdésnek. A gondolkodók és az emberek túlnyomó része egyetért az eddigiekkel, és eszébe sem jut elvitatni az első feltevést, hogy „egy ártatlan személyt szándékosan megölni erkölcsileg mindig rossz”. Ugyanis, ha ez nem rossz, akkor ugyan mi lehet rossz? Ezért úgy tűnik, az abortuszpártiak legfőbb érve azon alapulhat, hogy letagadják a magzat személy voltát, ugyanis akkor az abortusz nem lehet gyilkosság sem.

Szóval mitől leszünk emberi személlyé? Egy folyamatról van vajon szó, vagy egyszer csak azzá válunk? A kettő közül valamelyiknek igaznak kell lennie. Nos, ha hirtelen történik a személlyé válás, mikor? Születéskor? Vagy amikor az orvos elvágja a köldökzsinórt? Az olló tesz emberi személlyé? Vagy amikor az egyik helyről átkerülünk a másik helyre, amikor az anyai méhből átkerülünk a külvilágba, ez tesz emberré? A külvilág az? Vagy talán a technológia tesz emberré, vagy az életképesség? Ez a kettő egyre gyakrabban összefügg: a dzsungelben gépek nélkül életképtelen koraszülöttként születve nem lettél volna ember, de mivel kórházban születtél hozzáértő orvosok kezei között, most ember vagy? Szembetűnő ostobaság az összes, mégis nézzük meg a törvényeinket, mire alapozzák az abortusz elfogadhatóságát!

Politikai kérdés?

Tehát, ha nem a körülmények tesznek emberi személlyé, akkor mi? Mielőtt az abortusz politikai kérdéssé vált volna a 20. század derekán, érdekes módon a világon minden biológia tankönyv úgy tudta, hogy az emlősök élete a fogantatás pillanatában, az új egyed genetikai kódjának létrejöttekor kezdődik – új felfedezés pedig nem volt, ami indokolná a tankönyvek átírását. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a petesejt és a hímivarsejt egyesülnek, valami egészen új jön létre. A sejtek szaporodni kezdenek, és egy alakzat, egy terv kezdi megvalósítani magát, és kibontakozik. Szervek fejlődnek ki. Természetesen egy pár napos magzatban semmi nyoma még az emberi agynak, de tudjuk, hogy a magzat emberi agyat fog kifejleszteni. A majom magzat majom agyat növeszt, a kutya magzat meg kutya agyat növeszt, jól tudjuk. Ezért nem áll szabadságunkban összetéveszteni a majom és a kutya embriókat az emberi embrióval. Ami a politika- és ideológiamentes tudományt illeti, ez ma még kevésbé kérdés, mint valaha volt. Az embrió önálló emberi lény, mint én vagy te – tehát személy is.

De – hangzik a népszerű kifogás –, a magzat még nem érez, és nincsen öntudatánál, ez csak számít, nem? Tehát, ha valakit álmában gyilkolnak meg (amikor nem érez, és nincsen öntudatánál), akkor az nem is rossz? – lehetne visszakérdezni. Ezért úgy tűnik, hogy az abortuszkérdés lényegét illetően a fájdalomnak és az öntudatnak nincsen központi szerepe – vagyis az esemény utáni tabletta és a műtét között mindössze pszichológiai és nem erkölcsi különbség van.

Mikortól ember az ember?

A teljesség kedvéért vizsgáljuk meg a másik lehetőséget is. Lehet, hogy az emberi személlyé válásunk nem egy adott pillanatban következik be, hanem folyamatosan, lassacskán történik? A felvetés jogos, ám nézzük meg, hogy elhihetjük-e minden következményével együtt. Ha a teljes értékű emberi személlyé válás fokozatos, akkor olyan valakit megölni, akinek bizonyos szervei még kifejlődőben vannak – mint például egy nem ivarérett gyerek –, kisebb rossz, mint egy felnőttet megölni. Nyilvánvalóan ezt sem gondolhatjuk komolyan: egy nyolcéves gyereket megölni épp annyira rossz, mint egy 18 éves fiatalembert. Vagyis a kicsiség, és a kifejletlenség sem számít az abortusz erkölcsi megítélésében.

Márpedig a növekedés és a fejlődés folyamata nem születéskor kezdődik – ahogy azt az abortusz pártiak szeretnék –, hanem fogantatáskor. A folyamat igen jelentős része abban a kilenc hónapban zajlik le, amikor a baba még az anya méhében van. A folyamat többi része a méhen kívül fejeződik be. Nincs egyetlen töréspont se, egyetlen szakasz, amitől a magzat hirtelen emberré és személlyé válna, vagy ami előtt a magzat ne volna emberi személy.

Csecsemőgyilkosság: miért ne?

Az érv eredménye végül is az, hogy amennyiben mindig rossz szándékosan ártatlan emberi életet kioltani, és amennyiben az abortusz mindig ártatlan emberi életet öl, akkor az abortusz mindig rossz. Mindig. Mint ahogy a nemi erőszak is mindig rossz. Az igazság az, hogy nincs egyetlen pro-abortusz érv se, ami ne igazolná egyben a csecsemőgyilkosságot is.

Erről tanúskodik a következő történet is, miszerint Peter Kreeft egy előadása után pro-abortusz nézeteket valló feminista lányok egy csoportja félrehívta a professzort, és gratuláltak neki, mert nem hitték volna, hogy sikerül megváltoztatnia a véleményüket. Kreeft azt hitte megnyerte őket a pro-life oldal számára, ám ennek épp az ellenkezője történt. A feministák felvilágosították, hogy nem engednek az abortuszból, de most már a gyerekgyilkosságban is hisznek.

Mikor lehetne egyetérteni az abortusszal?

Ha az abortusz nem ártatlan emberek megölése – mondja Kreeft –, akkor én is egyetértek az abortusszal, és a pro-life mozgalom ebben az esetben valóban elnyomó intoleráns banda, akik nem engedik, hogy a nők mindaddig rendelkezzenek a testükkel, amíg azzal másoknak nem ártanak. Ám, ha az abortusz egy másik személy testéről és életéről dönt, akkor a nőknek nincs joguk hozzá.

Természetesen a helyzet bonyolódhat, ha a terhesség valóban veszélyezteti az anya életét, ám ekkor már nem egyszerűen egy jó és egy rossz döntéssel állunk szemben, hanem két rossz közül kell a kisebbiket választani. Sokszor a magzat eleve életképtelen, vagy az anya éltét biztosító műtét következtében válik azzá. Szomorú veszteség, de nem gyilkosság. Ám senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ilyen ritka esetek (Amerikában az abortuszok mindössze 2%-a) bármilyen szinten is igazolhatják a pót-fogamzásgátlásként alkalmazott kényelmi, vagy rutin abortuszt.  Az a fajta szabadság, amit az abortuszpártiak követelnek, a fogantatás pillanatában véget ér. Az örökbeadás tűnik jó alternatívának (ha az anya meg nem gondolja magát a terhesség alatt), és tényleg a gyermeke nélkül akarja folytatni az életét.

Mennyibe kerül egy baba?

A gyermek drága. Ezért is mondja minden édesanya: “drága gyermekem”. Mennyibe kerül egy gyermek? Lehet, hogy sokba, de mennyiért tudok venni egy ölelést, amit tőle kapok? Mennyiért kapok a neten egy mosolyt, amivel a kisfiam, kislányom naponta megajándékoz? Meg lehet venni azt, hogy valaki őszintén ragaszkodjon hozzám, és anyának, apának szólítson? Ki lehet fizetni, hogy valakinek pont olyan a szeme, mint az enyém, a szája, mint az apjáé, és úgy simítja végig a kis haját, ahogyan én szoktam?

A gyermek drága, ő a legdrágább. Sosem tudok annyit költeni rá, amit ő nekem jelent.

 

Mennyibe kerül a második baba?

 

Mikor jött a második babám, meglepődtem, milyen kevés dolog kell a picinek.

Gyakorlatilag a nagynak már megvettünk mindent: etetőszéket, játékokat, játszószőnyeget, hintát ,stb.

A kicsinek csak egy kiságyat (használtan 5 ezer Ft) és egy ikerkocsit (használtan kb 15 e Ft) vettem. No meg pelenkát.

Pedig jómódban élünk, meg tudnánk engedni mindent, de nincs rá szükség, annyira kevés holmi kell.

(Egy anyuka)

***

Öt gyermek érkezett

Margaret és Michael Baudinet 2011-ben házasodtak a Virginiai Egyetemen, és alig várták, hogy családot alapítsanak. Miután megtudták hogy babát várnak, sajnos  hamar kiderült, hogy a magzat elvetélt, de úgy döntöttek, hogy nem adják fel. Újra meglátogatták az orvost, aki azt javasolta, hogy gyógyszerrel növeljék a termékenységi esélyüket. Nemsokára örömmel fogadták a hírt, hogy a teszteredmény pozitív. Boldogan indultak ultrahangra, ahol aztán megdöbbentette őket az orvos szava: Margaret legalább négy, de lehet, hogy ötös ikreket fogant.

Mint kiderült, ötösikrek voltak. Mivel annak az esélye, hogy mindegyik magzat egészségesen jön a világra igen kicsi, azt tanácsolták a szülőknek, hogy csak kettőt hagyjanak életben, a többit szelektív abortusszal távolítsák el. Ez mélyen felkavarta őket, de az is, hogy akár az összes baba meghalhat. Egy blogbejegyzésben Margaret ezt írta:

Úgy egyeztünk meg, hogy a hétvégét gondolkodásra szánjuk. Michael elment a lelkiatyjához, én a gyülekezetünk lelkészéhez.

Mindketten imádkoztunk, elmélkedtünk. S mindketten féltünk attól, hogy nem fogunk tudni megegyezni. Másnap munkába menet úgy éreztem, hogy Isten kér valamit tőlem. Nem azt kérte, hogy bátor legyek, vagy hogy tudjam a válaszokat, vagy hogy mindenkinek megfeleljek ebben a hercehurcában. Isten arra kért, hogy adjam át magam. Testileg, lelkileg, szellemileg. Ez nekem azt jelentette, hogy megtartjuk mind az öt babát, és rábízzuk Istenre a sorsukat.

Michael talált egy cikket a Newsweek magazinban egy orvosról, aki arra szakosodott, hogy ikreket mentsen, és arról híres, hogy az átlagosnál hosszabb várandósságot biztosít, s közben a testi, szellemi fogyatékosság veszélyét is csökkenti. Ő volt a legtapasztaltabb orvos e területen. A páciensei mind elragadtatással beszéltek róla. A pár felvette vele a kapcsolatot, aki mikor visszahívta őket, egy órán át beszélt velük a telefonon.

Dr. Elliott volt az első orvos, aki nem azt mondta, hogy, ha megtartjuk az ötösikreinket, akkor ’hát reméljük a legjobbakat’, írta Margaret egy másik blogbejegyzésében. „Az ő hozzáállása az volt: „meg lehet csinálni”. Nem rejtette véka alá a kockázatokat, de elmondta, hogy segít sikeresen megszülni őket.  Nem lesz könnyű, de meg lehet csinálni.”

Margaret utánanézett, hogy Amerikában az ötösikrek a 27-28-ik hét körül születnek átlagosan.

A Baudineték célja a 30-ik hét volt, de Dr. Elliott a 34-iket célozta meg. A házaspár megtervezte, hogy hogyan költözik ideiglenesen Phoenixbe, ahol Dr. Elliott és az ő csapata gondos felügyelete alatt lehetnek majd. A barátok és a család a segítségükre siettek.

Margaretet a 34-ik hétre írták ki császármetszésre december 17-én, de a babáknak más tervük volt és 13 nappal korábban érkeztek. Margaret és Michael nagy örömére megszületett Ava Louise, Clara Catherine, Camille “Millie” Whitney, Isabelle Frances, és Luke Thomas. Az intenzíven töltött rövid idő után a babákat hazaengedték.

Mindkét nagymama beállt a csapatmunkába, ami 5 gyermek etetéséhez, és a róluk való gondoskodáshoz elengedhetetlen. A szülést követő első nagy feladat azonban a hazajutás volt. Az autóút túl hosszú és zötyögős lett volna, a repülőút pedig túl veszélyes az esetleges fertőzés veszélye miatt. Sikerült végül találniuk egy nagylelkű barátot, aki privát repülőt biztosított számukra.

„Különös látvány lehettünk, ahogy az öt gyereküléssel, egy kutyával, mi hárman felnőttek felszálltunk erre a luxus magángépre” írta Margaret pár napja.

Michael édesapja visszarepült Phoenixbe, hogy elhozza a pár kocsiját, amivel odautaztak.

Bár az első napok kihívásai embert próbálónak tűnnek, két au pair érkezik februárban, hogy a család kicsit fellélegezhessen, különösen hogy Michael vissza kell, hogy térjen dolgozni.

„Lépésről lépésre haladunk, s bízunk abban, hogy Isten nem ad elénk olyan nehézséget, amit ne tudnánk megoldani,” mondja Michael. „Ebben a folyamatban hallottuk, hogy Isten egyszerűen arra kér, hogy adjuk át magunkat az Ő akaratának, az Ő választásának. Isten biztosított minket arról, hogy a többiről majd Ő gondoskodik”, tette hozzá Margaret.

A házaspár csodálattal és hálával köszöni meg az öt egészséges és csodálatos gyermeket, de mindazok jelenlétét, segítségét is, akik mellettük álltak, állnak.

„Nagyon hálásak vagyunk az imákért és a segítségért, amit kaptunk, s azért, hogy Isten idáig vezetett”, mondja Michael. Margaret egy mostani blogbejegyzésében így ír:

Szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire érzem, hogy támogattok. Köszönöm. Szüleimnek, középiskolai barátoknak, régi otthoni és új barátainknak, a nővéreknek a Szent József kórházban, köszönjük nagylelkűségeteket és szereteteket. Talán a Példabeszédek 22,9-ben van az, hogy „a nagylelkűt megáldja az Úr”. Isten áldjon meg benneteket nagylelkűek, nagyon hálásak vagyunk.

Az eredeti cikk angol nyelven

 

***

Evangélikus.hu: A magzatok Isten képmását hordozzák

Családháló.hu: Aki nem akar gyermeket, az védekezzen

Abortusz – kiengesztelés

Hol és mikor mondhatunk le a felelősségünkről

Nekem bejött az élet

William értette meg velem, mit tesz az abortusz