Egy kisbaba mosolya

Posted on Posted in Egyéb

Egy kisbaba mosolya

Voltam már életvédő meneten, imádkoztam klinikák előtt, írtam már újságcikkeket, és levelet a szerkesztőnek. És tíz gyermekem van. Mégis a legerősebb bizonyságot akkor tettem az élet védelme mellett, mikor semmi mást nem akartam tenni, minthogy elűzzem magányosságomat.

1993-ban anya lettem, és éreztem, hogy bezárul körülöttem a világ. Így hát kimozdultam, hogy emberi kapcsolatokat keressek, felnőttekkel beszélgessek, találjak bármit, ami segít megkülönböztetni egyik napot a másiktól, és mindeközben kezdtem felépülni a terhességből és elfogadni, hogy főállású anya lettem.
Egy nap lakóházunk recepciósának szemei arról árulkodtak, hogy sírt. Megkérdeztem, hogy mi a baj. Azt mondta: „Te.”

Nem értettem, de behívott, hogy üljek le vele. Kiderült, hogy most szakított a barátjával, s utána derült ki, hogy gyermeket vár tőle. Már két barátnője is felajánlotta, hogy elviszi abortuszra, de azt mondta, hogy mivel minden nap látja a kisfiamat, és néha a karjába veszi a mosolygó és rugdalózó kicsit, nem képes rá. Egyszerűen nem képes elmenni.

A reakció, amit kiváltottam ebből a lányból, eszembe juttatott egy emléket a saját életemből: azért lettem „otthonmaradós” anyuka, mert a bölcsiben megláttam egy babát mosolyogni. Nem tudtam nem a fiammal lenni, egyszerűen nem voltam képes rá. Ennek az ismeretlen babának a mosolya vezetett oda, hogy otthon maradtam, és kétségeesetten magányosnak éreztem magam… és végül ez vezetett oda, hogy a kisfiam mosolyát megosszam a várandós recepcióssal. Megöleltem, és együtt sírtunk az ő gondjain.

Beszéltünk arról, hogy mit tehetne. Korábban soha nem adtam tanácsot senkinek, de most készítettünk egy tervet. Fel kell hívni egy orvost, hogy megvizsgálja, fel kell hívni a családját, hogy a támogatásukat kérje, és fel kell hívni a barátját, hogy tudassa vele. Nem tudtam, hogy mi fog kisülni belőle, de biztosítottam, hogy bármi legyen is, mi mellette fogunk állni. Megpuszilta a kisfiamat és letörölte a könnyeit.

Miután elbúcsúztam tőle, egyre az járt a fejemben, hogy egyedül otthon lenni anyaként semmi az ő magányához képest. Erősen esett a következő héten, így kimaradtak a napi sétáim. Mikor pár alkalommal mégis kijutottam, nem találtam ott, s ez aggasztott.

Mikor azonban legközelebb találkoztunk, elém rohant a recepciós fülkéből és megölelt. Mindenki lelkesen mellé állt. A barátja és a szülei is. Egy magányos lány helyett egy buzgón szervezkedő családot láttam közös céllal, akik alig várják, hogy a gyermek megszülessen. Megházasodtak, s mielőtt továbbköltöztünk volna, született egy lányuk és egy fiuk. Az én kisfiam mosolya két másik gyermek mosolyát hozta a világba, akik aztán elárasztották mosolyaikkal az anyjukat, az apjukat, és a nagyszüleiket.
Eredeti cikk angol nyelven

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*